Amikor valaki elhatározza, hogy kifesti a hálószobát, nappalit, konyhát, első sorban a színt gondolja végig – milyen árnyalatokat, milyen hangulatot szeretne megjeleníteni az otthonában. Azonban érdemtelenül kevés szó esik magáról a festék fajtájáról.
Ha nem gondoljuk végig, hogy mégis milyen típusú festékkel fogjuk kifesteni az adott helyiséget, a hiba bizony akár hetekkel, hónapokkal később megbosszulja magát: a festék elkezd foltosodni, leperegni, hólyagosodni, és kezdhetjük elölről az egészet.
Nem szeretnénk, ha te is ebbe a hibába esnél, azért hoztunk egy rövid ismertetőt arról, hogy mégis milyen beltéri festék típusok vannak, mik az előnyeik és hátrányaik, és mégis milyen helyiségbe ajánlott őket felkenni.
1. típus: mészfestékek
A mészfestékek nagy előnye, hogy olcsók és természetes alapanyagúak – hiszen oltott mészről beszélünk, vagyis kalcium-hidroxidról, amit kalcium-oxidból (égetett mészből) és vízből állítanak elő. Beltéri festéknek abszolút alkalmas, és a vízgőzáteresztő tulajdonsága miatt a fürdőszobában, sőt, egészségügyi intézményekben is nyugodt szívvel alkalmazható – mivel nem engedi megtelepedni a kórokozókat.
Hátrányuk viszont, amellett, hogy hajlamosak a megrepedezésre, élénk színárnyalatok sem érhetők el velük, a pasztell színekben viszont verhetetlenek.
2. típus: enyves festékek
Ha mintás falat szeretnénk készíteni festék segítségével (például szuper dekoratív hullámok készíthetők akár egy egyszerű glettvas segítségével is), akkor az enyves festék típus a legalkalmasabb erre. Azonban vigyázz, mert csak és kizárólag száraz vakolaton használható, így a fürdőszobában már nem.
Ha az enyves festékre esik a választásod, mindenképp bízd szakemberre a feladatot, mert a használata ennek a típusnak a legnehezebb.
3. típus: diszperziós beltéri falfestékek
A diszperziós festékek a legnépszerűbb beltéri falfestékek, és nem véletlenül. Könnyű őket felvinni, a fedőképességüknek hála már 1-2 réteg elég belőlük, és szinte bármilyen falra, helyiségben felvihetők. Ráadásul többféle változatban is kaphatók: matt, selyemfényű, mosható, és akár illatosított is.
Ahhoz viszont, hogy tényleg hatékony legyen a fedés és a tartosság, a falat alaposan, hiba nélkül kell előkészíteni – ezért (is) érdemes szakemberre bízni a komplett falfestést.
4. típus: latex falfestékek
A latex falfestékek legelőnyösebb tulajdonsága, hogy erősek és ellenállóak. Alapvetően diszperziós festékből alkották meg őket úgy, hogy a kötőanyagot módosították – ezáltal a diszperziós falfestékek minden pozitív tulajdonságával rendelkezik. Sőt, még könnyebben moshatók, és még a dörzsölést is jól bírják.
Hátrányuk, hogy nehezebben szellőznek, és ha újrafestésre kerülne a sor, az egész bevonatot le kell kaparni.
Fentiekből is láthatod, hogy bár a falfestés egyszerűen hangzik, érdemes inkább szakember segítségét kérni. Félsz a költségektől? Kérj ingyenes ajánlatot, aminek segítségével megtudhatod, körülbelül mennyibe kerülne szobáid festése.